Tartalom | Bevezető | Részletek

Bevezető

Kedves Olvasó!
Amikor egy emberpalánta megszületik, bizony nem sok elképzelése van a világról. A világról alkotott képét, morzsánként szedi össze, és ezeket a morzsákat, töredékeket megpróbálja egy egységes egész képpé összerakni. Ezt mindenkinek meg kell tennie, mert alkalmazkodnia kell a világhoz, és ugyan hogyan is tehetné, ha nincs tisztába vele, hogy mihez is kell?
Ez egy puzzle, tudják olyan képes kirakó játék, amit mindenki megvehet a legközelebbi játékboltban. A játék alkotója festett egy szép színes képet, majd egy nagyollóval apró darabokra vágta, és a darabokat jól összekeverte. Az élet egy olyan kirakó játék, ahol a tét maga az életünk.
Életünk folyamán a darabok egy részét mi magunk találjuk meg és illesztjük össze, de egy másikrészüket már egymáshoz illesztve, nagyobb darabokban kapjuk meg szüleinktől, tanítóinktól.
Aki már játszott ilyen játékot, az tudja, hogy a kép darabok közül, mindig úgy válogatunk, hogy az éppen kiválasztott darab illeszkedjék az általunk már összerakott darabokhoz. Ha az új kép darab nem illeszkedik, akkor azt egyszerűen félretoljuk, figyelmen kívül hagyjuk, vagy el is dobjuk. Körömszakadtáig ragaszkodunk, az általunk már kirakott kép részlethez, attól függetlenül, hogy az fedi a valóságot, vagy nem. Minél nagyobb már összerakott darabról kell lemondanunk, annál inkább fájdalmas. Ezért ezt emberek milliárdjai meg sem teszik.
Én is összeállítottam egy képet. Lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy az élet minden kérdésére nem ad választ, de remélem, hogy segítséget nyújthat másoknak saját képük megalkotásához.
Most nem arra kérem, a tisztel olvasót, hogy a saját maga által összerakott képet rombolja le! Csak arra szeretném, megkérni, hogy nézze meg az én képemet, és ha netán olyan darabkát, részletet vél benne felfedezni, ami nem illeszkedik az által kirakott képéhez, ne vesse el azonnal! Ne tegye le a könyvet! Olvassa végig, vizsgálja meg jó alaposan az egész képet!  Hiszem, hogy hibát követ el az a tárlatlátogató, aki a kiállított festmények közül, csak az elsőt, a bejárathoz legközelebbi képet nézi meg. Ha valaki végig nézi az egész tárlatot, és mégis visszatér az első képhez, megnyugodva teheti, mert immár biztos lehet benne, hogy az a legszebb, a legjobb! Ha pedig egy másik kép tetszik meg, szintén elégedett lesz, hisz valami szebbet, jobbat talált. Hiszem, hogy az ember több lesz az által, ha más világképeket is megismer.
Mikor az asztronauták az űrből fényképezik a földet, különböző fénytartományokban készítenek felvételeket. Mindegyik fénytartományban más és más részlet tárul fel a kutatók szeme előtt. A kamera elé, hol ilyen, hol olyan lencsét, vagy szűrőt tesznek. Az általam kirakott kép elkészítésekkor, én is egy speciális optikát használtam: az emberi érzéseket. Az emberi érzések azok, melyek tüzetesebb vizsgálatával, az eddig megszokottól merőben más képet alkothatunk rólunk, emberekről.
Ez a könyv azért íródott, hogy segítsen az embereknek. És ha már csak egynek is segített, megérte megírni!

A Szerző

A franciakrémes
Az egész egy nyári délután kezdődött. Forró fülledt meleg volt, a levegő meg sem moccant. A cukrászda udvarán színes napernyők, próbálták kétségbeesetten visszaverni a nap támadását, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egy távolabbi asztalkánál egy fiatal párocska bágyadtan pihegett két kóla társaságában. 
Ittam egy kortyot az italomból, és megint ránéztem. Már vagy tíz perce bámultuk egymást.
Én és a franciakrémes. Szeretem a franciakrémest gondoltam és a villa után nyúltam. És akkor megszólalt bennem egy hang.
- Egy frászt szereted te a franciakrémest! Ha szeretnéd, nem ennéd meg!
- Ne viccelj már! Hát már csak tudom, hogy szeretem e a franciakrémest!
- Ha igazán szeretnéd, akkor üvegbura alá tennéd, az üvegburát nemesgázzal töltenéd fel, és az egészet betennéd a hűtőbe!
- Na és mi a francért csinálnék én ilyen hülyeséget?
- Hogy megmentsd a franciakrémest!
- Na de miért?
- Mert téged egyáltalán nem érdekel annak a szerencsétlen franciakrémesnek a sorsa, te csak önző módon az ízét akarod érezni, azt akarod, hogy kellemes érzést váltson ki belőled, és törődsz is te azzal, hogy ez a nyomorult franciakrémes pusztulásához vezet!

Ez igaz, gondoltam. De vajon mással is ez a helyzet? Az a párocska ott a másik asztalnál tényleg szeri egymást? Vagy csak azt az érzést kedvelik, amit a másik bennük kivált? Mit is jelent a szeretet szó? Valójában milyen érzés lapul meg mögötte? És egyáltalán mi is az, hogy érzés?

Hát így kezdődött.